Ted Mosby és a sors viadala, avagy Így jártam anyátokkal
"Kids, I'm gonna tell you an incredible story. The story of how I met your mother." Ezekkel a sorokkal indít az unalomig ismételt szituációs komédia stílus koronázatlan királya, ámbár a az Így jártam anyátokkal jóval megosztóbb lett a hasonló elemekkel dolgozó Jóbarátoknál. Én talán egy fél fokkal jobban szeretem Ted és az eszeveszett barátai történetét, és mindjárt el is mondom, miért.
Ők is jóbarátok
Mindezek miatt úgy tűnhet, hogy ez csak egy Jóbarátok-másolat. Ez egyáltalán nem igaz, mind hangvételben, mind stílusban, mind zsánerben, mind üzenetben totális ellentéte egyik a másiknak. Akkor let's fejtsük ki.
Mágikus realizmus, avagy csótányegér és egyéb tök hétköznapi dolgok
Az Így jártam anyátokkal próbál egyfajta realisztikus megközelítést adni a történetnek és az eseményeknek, ami a szereplők konfliktusait, belső drámáit és életüket illeti. Nem egy fordulat van a sorozatban, ami azért annyira meglepő vagy fájdalmas, mert rémesen hiteles. Más szóval az Így jártam anyátokkal egy kifejezetten földhözragadt sorozat. Ja. Földhözragadt mint egy madzsag nélküli héliumos lufi.
Nem, hiába a realisztikus megközelítés, a sorozat néha olyan abszurditásokba merül, amihez foghatót még nem láttam. Nem véletlen a mágikus realizmus megnevezés, ugyanis néha olyan érzés ezt a sorozatot nézni, mint amilyen (lehet) füvezni. Gondolok itt az olyan lények megjelenésén, mint a csótányegér, ami egy csótány és egy egér szerelemgyereke; gondolok itt a közbeékelt dalbetétekre (a "Nothing suits me like a suit" máig az egyik kedvenc zeném); a Bermuda-háromszög nevetségesbe hajló eltüntető ereje, vagy akár csak - hogy a sorozat komoly arcával is foglalkozzunk - a sors tényszerű létezése a sorozat világán belül.
Ez a sorozat el van rugaszkodva. A karakterek messze túl gyerekesek ahhoz, hogy felnőtt emberek legyenek, mégis ennek ellenére mind az öt plusz egy (az Anyát beleszámolva) karakter egy átlagon felüli intelligenciát mutat. A szituációk egyszerűen sokszor azért annyira nevetségesek, mert annyira random, mintha a készítők nem lennének épelméjűek. Én kételkedem az épelméjűségükben, de szívesen eltöltenék velük egy délutánt.
Na jó, most lett elegem! Ha te randizhatsz a barátnőmmel, akkor én letolhatom a nadrágom a házadban!
Szereplők
Beszéljünk akkor a szereplőkről, akik egyesével egy átlagon felüli intelligenciával rendelkező emberek egy hatéves EQ szintjével. Imádtam mindet.
TED MOSBY. Teddel szerintem egy rendkívül érdekes és összetett főszereplőt kaptunk. Ted a történet elején 27 éves, feltörekvő építészmérnök, akinek élete álma, hogy egy felhőkarcolóval tudjon változtatni New York látképén. Egy szarkasztikus humorú, kimondottan művelt férfi, aki a történet folyamán egyetemi tanárrá is válik, egy valódi hősszerelmes; érzékeny természete és időnkénti meglepő nőiessége visszatérő téma a sorozat folyamán. Az, ahogyan ő hisz a sorsban, és amennyire odaadóan keresi a szerelmet, az adja a fő löketet a sorozatnak.
TED: Itt mindig finom a báránysült.
NORA (gúnyosan): Ó, én vegán vagyok. Bár el tudnám nyomni a lelkiismeret hangját, ami azt súgja, állatot enni gyilkosság, de azt hiszem, én nem tudok olyan erős lenni, mint te.
TED: Mert fehérjehiányod van.
BARNEY STINSON. Méltán a sorozat közönségkedvence, aki ránézésre a legegyszerűbb karakter, de évadról évadra derül ki, mennyire komplex személyiség is ő. Barney az öltönymániás nőcsábász, akit ez éltet: a vadászat, a szex, a játék; neki az élet játék, a szex az játék, a nők pedig eszközök, hogy ezt elérje. Emellé nárcisztikus személyiségzavaros, önző, arrogáns, veszélyesen manipulatív, és gátlástalan. Fogalma sincs róla, mi helyes és mi nem, igazság szerint semmi más nem hajtja, ha haszont szerezhet. Imád versengeni, imád győzni. Bármelyik másik romantiku komédiában ő lenne a főgonosz, ugyanis egy (látszólag) rosszindulatú, (látszólag) önző rohadék. Ahogy a sorozat halad előre, és szépen lassan kiderül, miért vált ilyenné, és ahogy elindul a karakterfejlődése, egy nemcsak érdekes és menő, de szerethető karakterré válásban, szerintem tanítandó példa. Másodfőszereplőnek is nevezhető. Barney kreatív, akiket szeret, azokért bármit megtesz.
LILY: Esküvői ruci-tábort tartunk! Tök jó lesz.
BARNEY: Én nem mehetek, van ez az izém.
LILY: Milyen izéd?
BARNEY: Péniszem
MARSHALL ERIKSEN. Esküszöm, nem tudom eldönteni, hogy ő a legidegesítőbb vagy a legszerethetőbb a brigádból, mert valahogy egyszerre a kettő. Ez a csávó a megtestesült jóindulat és szeretetbomba. Ő talán a legintelligensebb a csapatból, emellett fiú létére a legérzékenyebb, azt hiszem, ő sírta el magát legtöbbször a kilenc évad alatt. Egy olyan ember, aki hisz abban, amit csinál. Környezetvédelmi jogász, végtelenül lelkes, akármit csinál. Igazából mondhatni azt is, hogy egy álomvilágban él. Egy szociálisan bipoláris ember, aki az egyik pillanatban szóba elegyedik mindenkivel, a másikban pedig a csapost nem meri megszólítani. Rendkívül szerethető szereplő.
Mr. Stinson! Jaj, elnézést, de muszáj volt iderohannom az eredményeivel. A lapostetvei herpeszesek.
LILY ALDRIN. A csapatanyuka, aki egy nagyon erőteljes, független nő szerepét tölti be. Mindene a művészet és a festészet, emellett óvónőként dolgozik. Manipulatív és gátlástalan személyisége mellé egy sérülékeny lélek és túlontúl nagy szív társul. Rengetegszer visszatérő probléma a sorozatban, hogy a konfliktuskezelési módszere több konfliktust okoz, mint ahányat megold. Nekem ő volt az egyik személyes kedvencem a gangből.
LILY: Ha kinyírsz és New Jeseyben kaparsz el, esküszöm, örökké kísérteni foglak.
TED: És ha kinyírlak, de valahol máshol áslak el?
LILY: Eh, akkor nyugton hagylak. Biztos jó okod volt rá.
Hát, azt tudjuk, hogy nem létezik olyan, hogy csótányegér, azt viszont nem tudjuk, hogy Ti, skacok, mit szívtatok.
Akkor mi is a műfaj?
Az Így jártam anyátokkal zsánerileg körülbelül meghatározhatatlan. Sitcom, ergo ez egy vígjáték, nem is véletlen. A humor pont az abszurditása miatt - többek között - annyira jó, nem mindegyik szereplő szándékosan vicces, de mindhez köthetőek legendás momentumok, és a legtöbb epizódot végigröhögöm.
Mindemellett a HIMYM egy dráma. Egy karakterdráma, ugyanis rendkívül sok ideig elidőzik azon, hogy melyik karaktert éppen mi nyom. Legalább egyszer a sorozat folyamán mindegyik karakter válik depresszióssá, reményvesztetté, magányossá, és ezeken a drámai szálakon hosszan és érzékletesen elidőzik. Ez a mű komolyan veszi magát, még akkor is ha néha rendkívül random. Jó példa erre a 7. évad 10. része, a Tikk-takk címre hallgató epizód: ez a rész hozza ugyanis a sorozat egyik legszórakoztatóbb jelenetsorát, amikor Ted és Marshall beszívva próbálnak létezni, és az egyik legszomorúbb jelenetét is, ami... amit nem lövök el nektek.
Mindezek mellett pedig ez a sorozat egy kőkomoly romantikus sorozat. Ez nem romantikus komédia. Romantikus ÉS komédia is, de nem romcom. A szerelem témakörét körüljárja, Ted, de minden szereplő kapcsolataiban elmélyülünk, és kívülről belülről megnézzük minden oldalát. A jót és a rosszat is. A sorozat realisztikus elemei közé tartozik, hogy a kapcsolatokból nem a két végletet mutatja be, hiába van Marshall és Lily szerelme piedesztára állítva, látjuk, hogy az ő kapcsolatukban is vannak súlyos viták, félreértések, ellentétek. És a legrosszabb kapcsolatokban is van legalább egy valami, ami miatt lehet szeretni.
Hol a kaki?
EBBEN A BLOKKBAN SPOILERES LESZEK!
Sajnos ez a sorozat sem tökéletes. Néhol a humor túlzásba van vive, a drámai rész pedig nem ritkán válik öncélúvá. Gondolok itt például arra, hogy Marshall anyja és Lily apja összejönnek. Esküszöm, aki ezt a szálat kitalálta, azzal én nem akarok egy légtérben létezni.
Sőt, tovább megyek, kimondom: ha a 8. évadból a vígjáték szálat elengedték volna, akkor az lett volna a legjobb évad. Ugyanis a 8. évad nagy részben Ted magányára és bánatára fókuszál, és bár zseniális poénok vannak, nem ritka, hogy egyszerűen kilóg a képből.
A 9. évad szerintem nagyszerű... lett volna, ha lecsökkentik 12-15 részre. Az utolsó évadra megfáradt a sorozat (a végére Barneynak nem jutott más, mint 1-2 szar vicc, Marshall pedig totális ellentéte lett annak a szerethető figurának, aki korábban volt. De az utolsó évadban mintha Ted is nehezen találta volna magát). Ez az esküvői szál tetszett, hogy erre húzzák fel az évadot, de ebben nem volt 24 résznyi esemény!
És a vég. A keserédes zárás, ami esküszöm tetszett. Mindkét arconcsapás váratlan volt, de ugyanakkor realisztikus. Barney és Robin szakítása borítékolható volt, hisz nem kérdés, hogy túlságosan hasonlítanak egymásra. Az Anya halála fájdalmas, nehéz és szomorú, és a tény, hogy ezek után Ted visszamegy Robinhoz, mélyen emberi. Jaaa. De nem ekkor kellett volna realisztikusnak lennie ennek a sorozatnak! Az EGÉSZ SOROZAT arra a szálra van felépítve, hogy Ted megismeri az Anyát, aki végül EGY évadban szerepel, ami még nem gond - ez ad neki ízt - de hogy a végén megölik, az szimplán a teljes sorozatot értelmetlenné tette. Ha ez a sorozat nem akörül forgott volna, hogy Ted megismeri a két kölyke anyját, hanem szimplán egy narráció nélküli sitcom lenne, Így jártam a haverokkal vagy mittomén, akkor ez a vég zseniális lett volna. Így viszont sok hűhó semmiért érzetét kelti. Barney és Robin ugyanez. Az utolsó két évadot cakkumpakk az ő kapcsolatukra húzták fel, az egész 9. évad az esküvőjük 3 napján játszódik, hogy így egy résszel a zárás előtt bevágják, hogy "ja am elváltunk". Ez írói hiba. Inkonzisztens így a történet. Öncélú, erőszakos, és írás szempontjából tragikusan rossz, még akkor is, ha fordulatnak remek, és a realisztikusságát imádom.
Most figyelj
Srácok, én ezt a sorozatot imádom. A szomorú részein képes vagyok napokig gondolkodni, a poénokon nem tudok nem nevetni, a sorozat pedig rengeteget adott nekem. Segített motiváltabbá válni, segített érzelmileg érettebbé válni. A sorozat tanít. Megmutatja, hogy soha nem szabad feladni, küzdeni kell az álmainkért. Semmi sem lehetetlen. Beszél a sorsról, a szerelemről, az álmokról, és bár nem ritkán válik melankolikussá, ez a sorozat végtelenül optimista. Ez az optimizmus meg árad belőle.
Basszus, ha egy csótány és egy egér megleli a szerelmet ebben a városban, akkor én is!