Eddig csak sorozatokról volt szó, így most első könyves bejegyzésemnek állnék neki, mivel olvasni is nagyon szeretek. Gondolom, eddig is feltűnő volt, hogy szeretem a fantasy műfajt. Nem titok, nagyon közel áll hozzám, és bár nem ez a regény ismertette meg velem a műfajt, de ez mindenképpen hozzájárult ahhoz, ahogyan én a fantasyhoz állok. Ez pedig az életem egyik legmeghatározóbb regénye, azaz a Hollóárnyék trilógia első kötete, a Vér éneke, Anthony Ryan tollából. Egyébként vicces, mennyire alulértékelt és ismeretlen könyvről van szó, gyakorlatilag alig ismerik, még a szülőföldjén is! Konkrétan fanartokat, de még borítókat is alig találtam ehhez a poszthoz, hogy képekkel színesítsem, így az itt lévő képek többsége valószínüleg nem lesz köthető a Vér énekéhez, csupán képek hangulatában a könyv hangulatát tükrözik. A poszt mentes a nagyobb spoilerektől, de mivel ez egy nagyajánló, és részletesen belemegyek a világba, elkerülhetetlen, hogy ne lőjjek el pár dolgot. Semmi olyat nem fogok elmondani, ami csökkentene az olvasás élményeiből, de óvatosan. 

Alaptörténet

A történet egy középkori világban játszódik, egy Egységes Királyság nevű királyságban. A háborút kirobbantó Janus király (igen, névrokon), ismét győzedelmeskedett, azonban ennek nem mindenki örül az Egységes Királyságban. A királyi legfőbb hadúr, Kralyk Al Sorna, hazamegy a családjához, azonban a felesége haragszik rá a háborúk miatt, amikbe muszáj elmennie. Ezek után a felesége meghal, Kralyk pedig minden előjel nélkül, egyszer csak az akkor alig tízéves gyereküket elviszi a Hatodik Rend kolostora elé, és otthagyja. A Rend afféle kiképzőtáborként működik. Az ottaniak egymás testvérei. A mesterek pedig kegyetlen kiképzésnek vetik alá a gyerekeket. A kiképzés végére a Rendtestvérek képzettebbek lesznek, mint a királysági elit katonaság. A Rend pedig a királyságért, de elsősorban a Hitnek elnevezett vallásért (Egységes Királyság, Hit... Oké, nevek terén nem túl kreatív) harcolnak. 

A Hatodik Rend

A Hatodik Rend a történetben igen hasonló, mint az Éjjeli Őrség a Trónok harcában (vagy Tűz és jég dala, csak úgy rövidebb volt. Ehhez képest még magyarázkodást is leírtam, szép volt, Janus), sőt, pont ugyanaz. Ugyanúgy a múltukat hátra kell hagyni, ugyanúgy kapnak kiképzést, ami ugyanolyan kényelmetlen, és ugyanolyan brutális. Ugyanúgy tilos gyermeket nemzeni, vagy családot alapítani, ugyanúgy tilos elhagyni a Rendet és ugyanúgy testvérekké válnak az ottaniak. Bár felépítésben ugyanaz a két vannak különbségek. A kisebbek olyanok, mint hogy azért emberibb helyen van, és nem a Mikulás házától két sarkonyira, ahova az ivóvíz is megfagyni jár, mit a GoT Éjjeli Őrsége. A kiképzés ettől függetlenül brutálisabb, és maga a Hatodik Rend épülete nagyobb. A nagyobb különbségek, pedig... egyrészt, teljesen más a funkciója. A teljes értékű Rendtagok Naruto-nindzsához hasonlóan küldetéseket kapnak, amiket végre kell hajtani. Ezek a küldetések többnyire olyanok, hogy vonulj csatába itt és itt, végezz ki valakit, akik a Sötétségnek elnevezett mítikus erőt támogatják, vagy akár a saját testvéreidet, akivel együtt nőttél fel. Egyszóval a Rendtagok kvázi robotokként működnek. 
A másik nagy különbség, hogy az Éjjeli Őrségbe azok kerülnek (többnyire), akik bűnt követtek el. Ha bűn nem olyan súlyos, hogy kivégezzék, de annál súlyosabb, hogy szabadon engedjék, akkor elküldik a Falra, az Éjjeli Őrséghez, hogy feketét öltsön. Az ide kerülők viszont 100%-ban gyerekek, így a regény felnövéstörténetként is szolgál. Ez pedig sokkal nagyobb különbség, mint elsőre tűnik. A testvéri kötelék sokkal szorosabb két gyerek között, akik együtt nőttek fel. Együtt szenvedték át a kiképzést és együtt élték túl a borzalmakat, és úgy is, hogy sok társuk meghalt, ők túlélték a kiképzést. A történet elején egy csapatba tíz fiút osztanak be, és öten maradnak a kiképzés végére. Mentségükre szóljon, hogy a kiképzésbe csak ketten haltak bele, a másik hármat elküldték, mert alkalmatlannak bizonyultak, ráadásul az a kettő sem a Rend hibájából halt meg, de többet nem spoilereznék. 
A harmadik nagy különbség, azok a próbák. Ugyanis minden ott töltött év után egy próbát kell teljesíteniük, amik viszont a legkegyetlenebb időszakoknak számítanak. Ilyen a futás próbája, a vadon próbája, vagy az utolsó, a kard próbája. Ezek a fejezetek azért izgalmasabbak, mint a többi, mert itt többnyire nem csak a próba teljesítése a tét, hanem beleszólnak más, kevésbé barátságos dolgok is a próba teljesítésébe, például orgyilkosok rajtaütése, vagy a Sötétség pártolóinak feltűnése. Egyik ilyen alkalom volt a regény egyik fontosabb jelenete, amikor a Sella nevű néma lány, és Erlin nevű kísérője találkoznak Vaelinnel a vadonpróba során, és itt komolyabb betekintés nyerünk abba, hogy a Rend által serényen űzött és öldösött Tagadók mennyire is gonoszak. Ez egyébként aktuálpolitikai fennhang. A Tagadók lényegében azok az emberek, akik nem a kreatívan elnevezett Hitet követik, hanem a félmillió hit közül másikat, ezért a Hit Rendjei üldözik őket.
Igen, Hit RendjeI. Mivel van Hatodik Rend, kell lennie első ötnek is. Nos vannak, vannak, de minek vannak? Az Ötödik Rend, ami a Hatodik Rendhez hasonló bizonyos szempontból, csak az a harc és a gyilkolás helyett a gyógyításra fekteti a hangsúlyt, az egyetlen, ami ki van dolgozva, a másik négy legfeljebb említve van. Meg még van egy bizonyos Hetedik Rend is, de arról nem beszélek, mert spoileres. Az Ötödikről pedig majd később.

Amúgy a Hatodik Rendet az Éjjeli Őrség mellett az Attack on Titan  kiképzőtáborához hasonlíthatnám. Sőt, még azzal több hasonlóságot is mutat, csak - nagy örömömre - sokkal jobban ki lett bontva. Mert míg az anime két teljes részig foglalkozik a kiképzőtáborral, addig a Vér éneke fele erről szól, ami nem kevés a 650 oldalával, és az akkora betűméretével, hogy a hirdetések megirigyelhetnék.

A Hatodik Rendben a kiképzés hét évig tart. A hetedik év végén pedig az utolsó, és egyben legkegyetlenebb próbájuk, a kardpróba áll előttük. Aki nem bukik el a kardpróbán, az teljes értékű Rendtag lett, és onnantól kezdve két választása van: vagy marad a kolostorban és mester lesz, vagy megy az említett küldetéseket csinálni. 

Karakterek

Álatlában szeretek a karakterek mellé képeket illeszteni, de mint mondtam, szerintem nem is nagyon létezik a karakterekről fanart, ezért ezt nélkülözni kell sajnos. Csak a legfontosabb karakterekre térnék ki.

Vaelin Al Sorna: A főszereplő. Gyakorlatilag az egész regényt az ő szemszögéből ismerhetjük meg. Illetve, a legtöbb fejezetet. Vaelin erős akaratú és hirtelen haragú fiú, később férfi, aki azonban lojális és barátságos lélek, de a Rendben megeddződött Rendesen (nem szándékos szóvicc), így művel ő is elég kegyetlen dolgokat a regényben. Azonban többnyire ő is érzi, hogy nem helyes az, amit a rendért csinál.

Nortah Al Sendahl: A kedvenc karakterem. Egy meglehetősen forrófejű, nagyképű és arrogáns karakterként indult, aki egy elkényeztetett kölyök volt. Míg Vaelin teljesen alárendelte magát a Rendnek, a többiek pedig többnyire elfogadták a helyzetet, Nortah az, aki az elejétől fogva semmi mást nem akar, mint a régi életét. Iszonyú rétegelt és kidolgozott karakter, és a kezdeti ellenségeskedéseik ellenére is Vaelin és Nortah között alakul ki a legőszintébb testvérség. Meg még van valaki...

Frentis: Frentis egy utcakölyök, aki véletlenül akadt Vaelinbe, és szerzett tőle pár tőrt. Azonban a tőröket rosszul használta, rossz helyen, és emiatt menekülni kényszerül. És egyenesen Vaelinhez és a Rendhez menekül, így ő is testvére lesz Vaelinnek. Ő a másik karakter, aki Vaelin igazi testvéri kapcsolatba kerül, holott igen szoros baráti kötelék van mindegyikük között. A jellemfejlődése neki is lenyűgöző. 

Caenis Al Nysa: Ha Nortah-val és Frentisszel őszinte testvéri kapcsolata alakul ki Vaelinnek, akkor Caenisszel biztosan legjobb baráti viszonyban vannak. Caenis visszafogottabb és óvatosabb fiú. Igazság szerint a Vér éneke Sam Tarlyja, aki könyvmoly, okos és hozzá bármivel lehet fordulni, mert tudni fogja a választ. Emellett a tájékozódás és a lopakodás mestere. 

Dentos: Szegény még vezetéknevet sem kapott. Róla is tudok a legkevesebbet elmondani, mert összesen egy fejezetben van fontosabb szerepe, de így is maximálisan meg tudtam kedvelni. Dentos az a fiú, aki kicsit lassú észjárású, kicsit seggfej, akinek soha nem áll be a szája, de ettől függetlenül is jó lélek. Ő is kedvelhető, mint a többiek.

Sherin: Szintén nem kapott vezetéknevet. Sherin szerencsére ki van dolgozva. Sherin az Ötödik Rend nővére, és később a főhős szerelme, aki anyja a szeme láttára halt meg, lényegében az ő hibájából, és emiatti traumából adódóan elhatározta, hogy ember nem halhat meg a kezei között. Számára minden ember egyenlő, még azt is meggyógyítja, aki abba sérült bele, hogy az életére tört.

Egyébként muszáj megemlítenem, hogy bár zömében férfi és fiú nemű karakterek vannak, az a kevés karakter az ellenkező nemből mennyire erős és kidolgozott és részletes. Sherin, Lyrna, Elera, Sella és Alornis mind-mind kidolgozottak, szerethetőek (vagy nem, de jó karakterek), rétegeltek és pluszt ízt adnak a történethez.

És még rengeteg kiváló karakter van. Akikről a spoilerek miatt nem beszéltem: Barkus Jeshua, Janus Al Nieren, Lyrna Al Nieren, Alornis Dinal, az egész Al Hestián-család, Sentes Mustor, Rentes Mustor, Ahm Lin, Sella és Erlin. Remélem, nem hagytam ki senkit.

Akit talán még érdemes megemlítenem, az Verniers. A regény részekre van bontva, a részek pedig fejezetekre. A különböző részek mind egy idézettel kezdődnek, ami lehet egy népdal vagy egy levél, abból a világból, majd mielőtt a fejezet elkezdődne, egy Verniers elbeszélése c. rész van. Verniers egy krónikás, aki a történet elején találkozik a megláncolt Vaelinnel, aki elmeséli neki az élete történetét. Az ő részei - a főcselekményszállal ellentétben - E/1-ben lett megírva, és kifejezetten érdekesen mutatja, hogy merre is fut ki ez az egész. 

Az Ötödik Rend

Mint mondtam, muszáj beszélnem egy kicsit erről is. Az Ötödik Rend szintén a Hit rendje, mint a Hatodik, csupán a harc és a gyilkosság helyett az oda érkezőknek a gyógyítást tanítják meg, magas fokon. Az Ötödik Rend messze nem olyan kegyetlen, mint a Hatodik. Nincsenek próbák, sem kegyetlen mesterek, sem komoly bűntetések. Itt nem veszik szigorúan azt, hogy valaki elhagyja a Rendet. A történet egy pontján (pontosabban több pontján is, de koncentráljunk csak az egyikre) Vaelin ide kerül. Ugyanis az anyja is az Ötödik Rendnek volt a tagja, és szeretett volna minél többet megtudni róla. Az Ötödik Rendben első körben Sherinnel ismerkedik meg, akivel kezdetben nem jönnek ki a legjobban, ez köszönhető Sherin előítéletének, és Vaelin csiszolatlan stílusának is, mivel - ha a testvéreit nem vesszük - évek óta nem járt emberek között. Azonban egy szép romantikus történet alakul ki kettejük kapcsolatából. A romantikus szálnak megvan a maga szerepe, maga ideje, nincsen túltolva, és kevés sincs mutatva, pont annyi, amennyire szüksége is van. Emellett mind a két karakter kidolgozott, részletes és szerethető.

Fontos szereplő itt még Elera aspekus, aki at Ötödik Rendnek a vezetője, és pont olyan, mint amilyennek eg orvoslással foglalkozó Rend vezetőjét képzelünk: kedves, okos, titokzatos, bölcs és anyáskodó. 

Emellett igen termékeny látogatásnak bizonyul ez a látogatás az Ötödik Rendben, Vaelin ugyanis egy ponton, egy éjszaka alatt megmérgezik, és megmenti az aspektust az éjszaka támadó orgyilkosoktól. Az orgyilkosok a Hit legtöbb rendjén rajtaütöttek azon az éjszakán, azonban a legtöbb aspektus, akinek az életére törtek, meg is halt. Vaelin az utolsó pillanatban menti meg Elera aspektust. 

Az Ötödik Rend helyileg még egyszer visszatér a történetben, azonban ezek után már csak beszéd szinten lesz szerepe. Azért nem kell aggódni a romantikusabb jellemeknek sem, mert Sherin ennek ellenére is fog szerepelni ezek után is. 

Politika, intrika, és névrokon-király

A történet második felében Vaelin elköveti azt a hibát, hogy megbízik a királyban, a már párszor emlegetett Janusban, és emiatt elkötelezi magát mellette. Persze, az egész Rend el van kötelezve a király mellett, azonban a történetben nagy részt ez azt jelentené, hogy árulja el a rendjét. Vaelin igyekszik mindig az arany középúton maradni, de ez sajnos nem mindig sikerül. Janus király olyan ember megölésével bízza meg, aki a Rend kérése miatt van mellette, satöbbi. 

Így a könyv nehezen kiszámítható, lassan csordogáló és melankólikus, tragikus első fele után a második fele egy továbbra is lassú folyású történetbe, ami többnyire három szálon fut. Az egyik a politikai dráma, ami nincs olyan mélyen elhintve, mint a Trónok harcában, de hasonlóan kegyetlen. A másik a Janus által kirobbantott háború, az alpiriak ellen. Megmondom őszintén, sosem szerettem regényekben a csatajeleneteket, mindig untatott. Ez itt sem volt másképpen, de alapvetően a szál érdekes volt. A harmadikról - a spoilerek elkerülése érdekében -, hogy itt derül ki, hogy miért is Vér éneke a könyv címe. 

A politikázós intrika nagyszerű hátteret ad ennek a regénynek, és ezek a részek valóban kegyetlenek voltak. Ezzel a szállal kapcsolatban nem csak Janust érdemes megemlíteni, hanem a hercegnőt, Lyrnát is. Lyrna alapvetően szomorú jellem, aki törekszik a jóra, azonban ez meglehetősen gonosz úton át vezet. Emiatt egy gátlástalan és kegyetlen lány, akit leginkább Cerseihez lehetne hasonlítani, ha már úgyis imádom a Trónok harcához hasoníltani a regényt. De Lyrnna nincs egy szinten Cersei-jel. Hasonlóan intelliegns, számító, és kegyetlen, de sokkal gátlásosabb, és neki végső soron van egy jó célja.

Fantasy elemek

Annak ellenére, hogy a regény maga fantasy, nem büszkélkedhet sok fantasy elemmel. Az író mintha konkrétan fukarkodna vele. Azt hitted a Trónok harcában volt kevés fantasy elem? TÉVEDTÉL. 

A vér éneke nagyon különös ebből a szempontból, mert a fantasy szál végig ott van a levegőben. Olvasás közben érezzük a mágiát, mert folyton beszélnek róla. De a világot leszámítva nagyon kevés fantasy elem jut eszembe, ami van a könyvben, pedig tízéves korom óta rengetegszer elolvastam már (nagyon nem tízévesnek való regény egyébként). Az egyik ilyen a lépten-nyomon felbukkanó Sötétség. A Sötétségről jóformán semmi sem derül ki, csak annyi, hogy tulajdonképpen ezt nevezhetjük mágiának, és hogy mindenki fél tőle. A Hetedik Rend is ide tartozik.
Valamint a már említett Tagadóik is, akikről az a hír járja, hogy a Sötétség művelői.

A másik fantasy elem a vér éneke, avagy vérdal, ami már azért részletesebb szálat kapott, de nem rontanám el senkinek sem az olvasási élményét. Legyen elég annyi, hogy érdekes. Valami póköszön szerűség. 

Maga a regény

Azt kell mondanom, hogy Anthony Ryan nagyon szépen ír. Gyönyörűen vannak megfogalmazva a dolgok, és igazán különlegessé ez teszi a regényt. A párbeszédek már sajnos nem ennyire élen járók, de ott sincs semmi probléma. 

A regény fejezeti nagyon hosszúak. Legalábbis hosszúaknak tűnnek, és mindegyik fejezet külön megállná a helyét. Például akár egy tévé sorozat teljes epizódja egy fejezet. Legalábbis nagyjából annyira van saját története.

A nyelvezet is nagyon jó. Törekedik a régies beszédre, de azért legfőkképpen a mai nyelvezetben íródott. Egy-két (vagy sok) obszcén kifejezés is becsúszott a sorok közé, akiket zavar, az készüljön fel erre. 

Emellett a regény gyönyörűen van felépítve. Hangulatos, sötét és borongós végig, sosem lehet kiszámítani, hogy mi lesz. 

A magyar kiadás

A magyar kiadás szerencsére igen igényesre sikerült. Amúgy csoda, hogy van magyar fordítás. Alig van ember, aki ismeri a regényt. Sőt, magyarországon szerintem még nagyobb a rajongótábora, mint eredeti otthonában. Pedig itt is alig ismerik.

A magyar kiadásért a Fumax felelős, és ők nagyon szép kiadást hoztak össze. Keménykötés, és egyedi borítófestmény, Sánta Kira ecsetéből (ami felüdülés az igen fantáziátlan külföldi borítok mellett). A borítón Vaelin látható, valamint Alornis, akinek a szerepét nem lőném le előttetek.

Anthony Ryan

George R. R. Martin munkássága mellett elvileg David Gemmel jelentett inspirációt számára. Gemmeltől még nem olvastam, de maga az író is beismerte a rá kifejtett hatását, és sokan látták is benne. 

A regénynek két folytatása is van: A várúr és a Tűzkirálynő, és szégyen szemre egyiket sem olvastam még el, holott a Vér éneke ott van a kedvenc regényeim között, és a Várúr még birtokomban is van. Ennek ellenére a negatív kritikák kicsit elriasztottak, ámbár volt már rá példa, hogy olyan dolgokat szeretek nagyon, amik általában negatív kritikát kaptak (pl. Trónok harca 8.évad). 

Emellett Ryannek még van egy másik trilógiája, amivel még mindig nem kapta meg a neki járó elismerést, de haladunk, haladunk. Ez a Draconis Memoria, aminek az első része, az Ébredő tűz szintén birtokomban van, de még azt sem olvastam el. Ideje lenne.

Végszó

A Vér éneke teljes mértékben és minden vitatás nélkül ott van a kedvenc regényeim között van. Nagyon sokszor elolvastam már, holott nem a legkönnyebb olvasmány, ami létezik. A kedvenc fantasy regényért továbbra is komoly trónharcot vív a Trónok harcával, ami regényről szintén tervezek blogbejegyzést.
Én ajánlom mindenkinek a figyelmébe ezt az ok nélkül alulértékelt regényt, mert fantasztikus.